Felszálltam a metróra, sokan voltak. Már a peronon hallani lehetett a kisgyerek hangját. 2 év körülő szőke kisfiú állt szintén flamand szőke apukája takarásában az ajtó melletti ülésnél, ahol anyukája is ült lábánál egy nagy szatyorral. Első pillantásra hétköznapi családnak tűnt, a kisfiú már nyűgös volt, tekintettel az esti órákra. Nem nagyon tudta eldönteni, hol jobb neki, az anyukája mellett ülve, vagy apukája karjában, esetleg állva kapaszkodva, mint a nagyok. Bizonytalanságának és fáradtságának többször is hangot adott, éles kisgyerek hangon. Eleinte az sem tűnt fel, hogy csak apukánál van a gyerek, biztos apás, nyugtáztam magamban. Aztán anyukát vettem szemügyre. Volt valami furcsa az arcvonásaiban, haja kócos és ápolatlan volt, az ócska pulóver és melegítő nadrág csak tovább rontotta a nőiességét. A keze sem volt ápolt, pedig egy nőnek erre mindig figyelnie kell, engem így tanítottak. A fejtartásából hirtelen rájöttem, miért volt furcsa az arca. Látássérült, azaz vak volt. A kinézete még mindig zavart, de kezdtem hinni a tündérmesében, hogy a szőke herceg elvette a gonosz boszorka által elvarázsolt szegény lányt, s bár az átkot nem sikerült megtörni, most mégis boldogan élnek így hárman. Amikor apuka hozzászólt anyukához, a szép mesém hangos csattanással apró darabokra tört. Már nem is tudom, mi volt a mondandója lényeg, ugyanis ezt olyan stílusban tette, hogy a bicska kinyílt a zsebemben. Lekezelő volt és türelmetlen, másrészt nem gondolom, hogy a téma a többi utasra tartozott volna. A gyerekével viszont türelmes és kedves volt. Zavart ez a kontraszt is. A nő békítően és lágyan válaszolt, próbálta elterelni a témát, amiben a metró zaja a segítségére volt.

A következő megálló előtt készültek a leszálláshoz. Apuka karjára vette a kisgyereket, anyuka felállt, fogta a nagy szatyrot és beállt apuka mögé, aki ösztönösen háta mögé tette a kezét, amibe anyuka szorosan belekapaszkodott, szinte összesimultak. Amikor megállt a metró és kinyílt az ajtó, lassú léptekkel kiszálltak, majd a tömegben eltűntek. Rengeteg kérdés kavargott bennem, pedig még ezt a pár percnyi információt sem dolgoztam fel. Vajon a nő boldog ezzel a férfival? A férfi miért nem foglalkozik vele, hogy ápolt és szép legyen a vak párja, a gyereke anyja? Miért beszélt olyan gorombán és lenézően vele? Vajon szereti? A válaszok eltűntek a tömeggel, sosem tudom meg. De az a pár perc megfogott és nehezen ereszt el.