2012-ben ismét az Olimpia lázában ég a világ. Meglepő módon én is, pedig se nem vagyok sportember, se nem sportrajongó, de valahogy engem is elkapott idén a lendület.
Minden a megnyitóval kezdődött. Talán életemben először néztem végig az első perctől az utolsóig az olimpiai megnyitót. Nem bántam meg, nagyon tetszett, a hatása alá kerültem. Lenyűgözött a rendezés, a színek, az árnyak, a fények, a hangok, az arcok. Külön figyeltem azokat a képeket, ahol a kamerák egész közelről mutatták a résztvevők-szereplők arcait. Kíváncsi voltam, hogyan élik meg/át ezt az eseményt? Megható volt látni, hogy nem csak instrukciókat és feladatokat hajtottak végre, hanem átszellemültek, visszarepültek az időbe, belebújtak saját történelmükbe és nemzetükbe. Hétköznapi emberekből egy kis időre az egész világot szórakoztató színészek és táncosok lettek. Büszkék voltak és élvezték. A nem hivatalos himnuszok alatt még a lecsorgó könnyeket is sikerült észrevennem férfiak és nők arcán egyaránt. Talán ettől élveztem annyira az előadásukat, emberivé tették, kitárulkoztak az egész világ előtt.
Az élmény azóta is foglalkoztat, beindította bennem az álmodozó és vágyódó magyart. Mint a kisgyerek, aki meglát a társánál egy szuper játékot és felkiált szüleinek: "Én is, én is akarom!". Elképzeltem, milyen lenne egy ízig-vérig magyar olimpiai megnyitót. Tegyünk félre minden cinikusságot, kisebbségi komplexumot és most tekintsünk el azoktól a feltételektől is, ami egy Olimpia megrendezéséhez kell. Csak csukjuk be a szemünket és hagyjuk, hogy képzeletünk megrendezze ezt a magyar megnyitót. Azzal talán az Olvasó is egyetért, hogy a magyar történelem igen viharos, konfliktusokkal teli, ráadásul a másik oldalon mindig valamelyik szomszédos vagy európai nemzet állt, így ezeket nem lenne illendő felhozni és a ma már versenytársaknak számító országok orra alá dörgölni. Így a nagy csatákat és a hozzájuk kapcsolódó történelmi fordulatokat ki is húznám a listáról. De azért akad bőven, amire mi is büszkék vagyunk, lehetünk és bátran megmutathatjuk az egész világnak.
1. szín: a stadion közepén füves sztyeppe szélén egy facsoporttal, a zenei aláfestés alatt honfoglaló ruhába öltözött lovasok csapata vágtat be és néhány kör után, hatalmas csatakiáltások közt nyilakat lőnek a facsoportban megbúvó láthatatlan ellenségre. Aztán a csapat megáll, nők csatlakoznak hozzájuk és jurtákat emelnek a füves területre. A fények, a látvány és a tábortűz füstje visszarepít a kezdetekhez. Ezt követően a föld megművelésébe kezdenek és az újabb élőkép már Szent István koronázását varázsolja elénk. A koronázási ünnepség végén a jurtákból apró parasztházak lesznek nádtetővel, gémeskúttal. Máris egy újabb koronázási ünnepségbe csöppenünk, Hunyadi Mátyásból lesz király. A szereplők bőr ruháját népviseletek váltják az ország minden tájáról. Felcsendülnek régi népdalok és királyi udvari trombitás zenék. Mátyás király mellet megjelenik Janus Pannonius és a Corvinák (egy hatalmas könyvtár) díszlete, majd egy újabb lovas csapat, a fekete sereg.
2. szín: a fekete sereg levonulása után férfiak jelennek meg népviseletben és egy dobogón néptáncot adnak elő. A stadionban csend van, nincs zene, csak a csizmák dobbanása és a tenyerek csattanása adja a ritmust. Amíg a nézőket leköti e látvány, a parasztházak eltűnnek és a történelem újabb korszakába repülünk. A színpad körül vasúti sínpálya jelenik meg, a parasztházakat és termőföldeket felváltja a gyárak és bányák épülete. A néptánc ritmusát felváltja a kovácsok kalapácsának éles hangja, majd egy gőzmozdony szenes kocsijával gurul végig a sínpályán. Mátyás király helyére Széchenyi István, Ybl Miklós, Erkel Ferenc, Ganz Ábrahám, Liszt Ferenc, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos lép. Lézerfények keltik életre a Lánchidat, Parlamentet, Nemzeti Múzeumot. Felcsendülnek magyar zeneszerzők, írók és költők művei. Az új szereplőkkel és díszletekkel átélhetjük a nagy felfedezéseket is mint, Semmelweis Ignác munkáját az anyák megmentéséről, ahogy csecsemőjüket kezükben tartó anyák csoportja veszi körbe, áldásra tartva kezüket. Vagy Jedlik Ányost a szódavíz, Szent-Györgyi Albertet a C-vitamin felfedezésében, Neumann Jánost munkásságában. Az ismét megjelenő táncosok már párban érkeznek, a férfiak díszmagyarban, a hölgyek menyecske ruhában. A felcsendülő palotás indítja el tánclépéseiket.
3. szín: a modern magyar élet képei és zenéi csendülnek fel, Omega, Locomotiv GT. A színpadon modern és retro ruhás táncosok, a lézershow és díszletek pedig a hungarikumokat elevenítik meg. Ismét nagyjaink kerülnek a középpontba, Puskás Ferenc és Magyar Zoltán a győzelmeiket idéző közvetítések hangbejátszásával, még élő olimpiai bajnokaink és a nemzet színészei kíséretében. A háttérben feltűnnek a népmesék szereplőit megelevenítő alakok, borászok, fogathajtók, láthatunk és hallhatunk részletet az István a király rockoperából.
4. szín: miniszterelnöki köszöntő és a magyar himnusz, a versenyzők bevonulása és a fáklyagyújtás.
A megnyitó véget ért, kinyithatja a szemét. Talán ezek azok az emberek, események és alkotások, melyek a külföldiek számára is ismertek. Biztos az Olvasók is ki tudnák egészíteni a számukra magyarságot jelentő momentumokkal a fenti álmomat. Nincs könnyű dolgunk, hiszen ebbe a rövid időbe kell belesűrítenünk és átadnunk egy olyan koncentrátumot, ami a külföldi vendégek számára kézzel foghatóvá teszi a magyar szó jelentését. Kis ország vagyunk egy olyan nyelvvel, melyet rajtunk kívül csak kevesen beszélnek, de sok olyan dolgot tettünk, alkottunk, amit bemutatva a külföldiek a homlokukra csapva felkiáltanak: "Is this a Hungarian?" (Ez magyar?).
Merjünk álmodni nagyot és merítsünk erőt és energiát a büszkeségeinkből!
